Éjjel nem aludtam szinte semmit. Gondolkoztam és feküdtem az ágyon, a plafont nézve. Szombat van és mivel ma nincs suli, ezért elszabadulni se tudok innen. Már hallom is a kiabálást, Mrs.Norams reggelihez hív minket .2 éven át minden reggel erre keltem.Feltápászkodtam és hulla fáradtan ,kisírt szemmel, leballagtam a lépcsőn, egyenesen a konyha felé... Már mindenki ott volt, és terítettek. Nekidőltem az ajtófélfának és magam előtt összekulcsolt kézzel őket néztem.
- Azonnal indulj, teríteni! - kiabált Norams
- Nem vagyok éhes - válaszoltam
- Na, ide figyelj! Nem fogunk megsajnálni azért, mert te kimehettél, mi meg itt szívtunk tovább! - jött oda Drew az egyik fiú
- Neked valami agyi problémád van? Vagy mit nem értesz azon, hogy szállj le rólam? És még te akarsz ki kerülni... - mondtam
Beviharzottam a fürdőszobába és magamra csuktam az ajtót.Elkezdtem öltözni, amikor valaki sietősen rám nyitotta az ajtót...gyorsan magam elé kaptam egy törülközőt és kérdőn néztem rá.Ez a másik ok amiért nem szeretem ezt a helyet...Nincs semmi magánéletem.
-Figyi!Bocsi az előbbiért!Tényleg, igazad van...Az én szüleim nem tennének meg annyit, hogy kivisznek...- jött oda hozzám ismét Drew
-Nekem sincsenek szüleim.A bátyámnak köszönhetek mindent...Most...csak el szeretnék menni innen.-mondtam miközben ő hátat fordított én pedig öltöztem tovább
-Van egy ötletem.Öltözz fel és találkozzunk a nagy fa mögött.
-Oké.- válaszoltam, ő pedig kiment
Miután felöltöztem és feltettem egy leheletnyi sminket, kimentem a fürdőből és egyenesen a nagy fa irányába indultam.Egy kis hídon is át kellett kelni, amit még mi építettünk régebben.Hirtelen meghallottam egy ismerős zenét ami attól a helytől jön amit kiválasztottam útcélnak.Ez a zene a Keane-Somewhere only we know volt, ami az egyik kedvencem.
-Most végre mesélhetsz magadról egy pár dolgot.-nézett rám
-Mire vagy kíváncsi?
-Csak mesélj...
-Ömm...1998 május 30-án születtem New York-ban. Amikor 7 éves voltam, a szüleim meghaltak.Mindketten motorosok voltak és egy szerencsétlen versenyben apum kisiklott a kanyarban és anyum utána ment.-a hangom kicsit elkomorodott- Egy színházban szoktam szerepelni(éneklés,tánc,színészkedés).Ennyi.Nem vagyok valami érdekes.-"meséltem"
-Tudod, az elején amikor idejöttél nagyon utáltalak,amikor elmentél örültem,visszajöttél és én ismét utáltalak, de most már kicsit örülök.Szimpi vagy, csak elég zárkózott...!-nézett mélyen a szemembe
Jól esett ezeket a szavakat hallani, hiszen szinte senkivel nem vagyok itt jóba,de talán Drew-el lesz valami barátságnak nevezhető dolog.Alapjáraton elég kedves fiú, csak néha tud bunkó is lenni.
-Köszönöm, hogy elmondtad ezeket.-mosolyogtam- De most te is mesélj magadról.
Drew kicsit visszahúzódott, majd elkezdte mesélni az ő történetét amin majdnem elsírtam magam.-Az úgy történt, hogy én egy kitűnő tanuló voltam, nem volt velem probléma,de aztán egyszer eljutottam arra a pontra amikor már érdekelt, mit mondanak mások.Az ilyen kifejezések, mint a "stréber", "nyomi" , és a sok bántás. Egyszerűen nem bírtam tovább.Rossz társaságba keveredtem és mindent elrontottam,a tanulmányi eredményeimet,a szüleimmel való kapcsolatomat...mindent.Keményen próbálkoztam és messzire jutottam, de végül, ez nem számít semmit...le kellett esnem és mindent elveszíteni.És végül az lett a vége, hogy a szüleim ide küldtek...azóta sem kerestek.- mondta halkan
-Sajnálom...-fogtam meg a kezét
Egy pár percig egyikünk sem szólalt meg, csak bámultunk magunk elé.Végül Norams törte meg a csendet,amint azt kiabálta, hogy mennyünk öltözzünk fel és van egy pár szabad óránk a városba.Gondoltam haza megyek Mátéhoz,Kylehoz,Cortezhez és Jadehez, de nem hagyhattam magára Drew-et...most nem.
-Van kedved eljönni velem moziba vagy pizzázni?- dobtam fel az ötletet
-Aha.-állt fel
Miután elengedtek minket, mi siettünk a moziba, mert éppen egy új filmet adtak.Eléggé izgalmas volt, mert akció-thriller volt és nekem nagyon tetszett.Utána beültünk a pizzázóba, beszélgettünk...
Este visszamentünk és elmentünk aludni...
