13.rész.- Veled egy életen át

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem tudok gyorsan részt írni, de tanulnom kell. Azért remélem nem haragszotok annyira!:) <3

"A bája már nem hat rám, de azért én is elkapnám.Vele lenne pár éjszakám, hát aztán inkább hagynám"- csengett az egyik kedvenc BLR számom, ami azt jelenti, hogy ideje felkelni.

Kezdem megszokni ezt a koránkelést, de még mindig utálom. Kivánszorogtam az ágyból, majd lassan lesétáltam a konyhába. A többiek még aludtak, ezért halknak kellett lennem. Megnéztem, hogy mi a mai reggeli. Nem voltam éhes, ezért inkább kihagytam. Besiettem a fürdőszobába és amíg melegedett a haj göndörítőm, gyorsan előkerestem a mérleget.Félve, de ráálltam.Volt is mitől félnem, mivel  a számok kicsit tovább mentek, mint ami normális. Már nagyon nem is érdekel. akinek nem tetszek így, az ne nézzen rám. Megcsináltam a hajam, majd egy kis enyhe sminket kentem fel. Ruhának, egy hosszú, fekete, csőfarmert választottam egy kék hosszú felsővel. Converse cipővel, egész tűrhetően nézett ki az összeállítás. Fogtam a táskámat és elindultam a buszmegállóba. Szokásos várakozás és utazás következett, ami eléggé unalmas volt. Suli elé érve leszálltam a buszról és odamentem a szokásos társasághoz, ami 3 emberből állt. Ricca, Jade és Cortez. A barátomnak adtam egy csókot és egy hosszú ölelést. Annyira aranyos volt így kócosan és álmosan. 

-Nézd Ricca, olyan aranyosak együtt.- mondta Jade .

Rámosolyogtam és sugalltam felé, hogy "köszi". 

Ricca a fülhallgatót bedugta a fülébe és énekelni kezdett.

-Tudom, hogy elmúlt már, talán én mégsem sírhatok,

Nem köszönök tőled el, mégis véget ér.

Százszor megbántam, mégis tudom, hogy így a jobb, 

-Belehalok, szívem már úgysem feled el. -folytattam.Egymásra mosolyogtunk, mivel mindketten ismerjük ezt a dalt. Eközben már gyülekeztek többen is, velük együtt a tanárok is, ezért már be lehetett menni. A tömegen átslisszanva felindultam a terembe. Az osztályban nagy volt a hangzavar, mivel a tanár még sehol sem volt. Leültem a helyemre és előpakoltam etikára, mert az volt az első órám. Laura és a barátnői libbentek be a terembe, eléggé rövid szoknya volt rajtuk és hozzá társult egy kiló smink. Nem értem... Ettől nem szebbek, hanem csúnyábbak lesznek. Viky egy pillanatra rám nézett, majd Laurának a vállát megbökte. Szúrós pillantásokkal bombáztak. Még, ha nem lenne elég ennyi... Kezdtek közeledni felém. Eléggé féltem, hogy mi lesz, de csak egy papír cetlit dobott az asztalomra.

Csodálkozva néztem volna rá, de ő már elment a padom mellől. A padomon heverő cetli megfogtam és kinyitottam.

"Foci pálya. 19:00. Senkit ne hívj."

Nem értem mit akarhat este a focipályán, de utána pár másodperccel, leesett, hogy biztos, nem tetszik neki, hogy Cortezzel boldogok vagyunk. Mondanám, hogy kicsit féltem, de nem. Hiszen mit árthat nekem? Megver? Megfenyeget? Az biztos, hogy nem szólok erről senkinek. Csak rosszabb lenne. Elmélkedésem közepén Márk megbökte a vállam.

- Nem jön tanár, te se szólj neki, hogy órát kéne tartania.- kacsintott.

Csak rámosolyogtam és visszafordultam. Lyukas óra... De szeretem. 45 perc egy visongó, hangos osztállyal eléggé megterhelő. Amikor végre elérkezett a szünet, mintha puskából lőttek volna ki, úgy szaladtam a friss levegőre. Már épp indultam volna, hogy leüljek, a szokásos helyemre, de a barátom megfogta a kezem és hosszan megcsókolt. Annyira szeretem, hogy mások előtt is felvállal engem.

-Lépjünk le.- súgta a fülembe.

-De...nem lehet.- hajtottam le a fejem.

-Dehogynem.- húzott magával

Nem értettem hogyan akar kimenni, mert a portán nem engednek ki. Cortez gyors léptekkel sietett a portás fiú felé, akinek átnyújtott egy dobozt és a fiú egyből kiengedett minket. A kocsi felé szaladtunk és gyorsan eltűntünk a helyszínről. Eléggé kíváncsi voltam a doboz ügyében és rá is kérdeztem.

-Mit adtál a portásnak?

- Cigit, hihetetlen, hogy öt szálért kienged..- nevetett fel.

Igazából, fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, csak egy eléggé lakatlan és üres hely felé közeledtünk. Valamikor talán egy kisebb ház lehetett itt, aminek a lerombolt oldalait láttam. Cortez megállt a kocsival  és kipattant belőle. Átjött az én oldalamra és kinyitotta az ajtót. Miután kiszálltam, követtem őt, de ő megállt a ház földszintjén és elővett egy másik kis dobozt.Rágyújtott. Leültem mellé ő pedig megkérdezte, hogy kérek- e. Magabiztosan kihúztam egy szálat és követtem a példáját. Átkarolta a vállam, biztonságba éreztem magam még úgy is, hogy egy rossz dolgot csinálok. Felnézett és maga elé bámult.

-Olyan rossz, hogy vissza kell mennünk oda, ahol megszabályozzák még az érzelmeinket is.- mondta.

-Hé, én veled vagyok. Veled egy életen át.- fogtam meg a kezét és ujjait a enyéimre kulcsolta.

-Örökké.- felém fordult és megcsókolt.

Annyira lágy volt és gyengét. Derekamat megfogta és az ölébe ültetett. Csókunk még mindig tartott és végtelennek tűnt. Amikor már levegőt kellett vennünk Cortez fejét lehajtva megszólalt.

-Vissza kéne mennünk.

-Tudom...-felkeltem az öléből és kéz a kézben visszasétáltunk a kocsihoz.

Az ablakon kifelé bámulva, most éreztem először azt az érzést, hogy tényleg fáj a szerelem. Fáj amikor elválasztanak tőle. Az intézetben megtiltották, hogy legyen barátom. Az embereknek nem tetszik, hogy együtt vagyunk. Fáj. Sírni akartam, de nem tehettem. Az arcomon a szomorúság ült és nem akart távozni. Odaértünk a suli elé és én kiszálltam a kocsiból. Elbúcsúztunk, ő pedig hazament. Elővettem a telefonomat.

-Jade, otthon vagy?- tört elő belőlem a sírás

-Úristen, Ariana... Egész nap kerestelek a suliba, de te sehol nem voltál. Miért sírsz? Hol vagy?- kérdezősködött 

-A sulinál vagyok, idejössz?

-Két perc.- letette a telefont

Jade nem hazudott. Két perc múlva ott volt és hatalmas öleléssel fogadott, válaszokra várva. Javasoltam, hogy üljünk le valahova. Elmeséltem neki mindent...A levét, a mai napot, hogy miért sírok...

Eltelt egy kis idő, mire megszólalt.

-Veled megyek ma a pályára.

-Mi?Nem...Nézd ezt most egyedül kell elintéznem.- néztem a szemébe

-Figyelj!Laurából bármit kinézek.Ő egy pszichopata...Képes lenne megverni téged és másokat is hívni. 

Igaza volt. Nem lehettem egyedül. Kitaláltunk valamit és ha bekövetkezik amitől félek, lesz segítségem. Volt még pár percem 19:00- ig épp ezért még tudtam Corteznek egy üzenetet küldeni

Még most is ő a világ legtökéletesebb fiúja.Elfogad minden hibámmal és szeret. Ott voltam egyedül a kivilágított foci pályán. Nem sokáig. Laura megérkezett és látszólag egyedül jött. Szemtől szembe álltam vele, a feszültség szinte tapintható volt.
-Együtt vagy Cortezzel?- nézett rám keményen
-Igen.
-Ribanc!Szakíts vele.Ő az enyém.Csak az enyém.-kiabált
-Nem.-nevetem.-Ő engem szeret.
Azt hittem, hogy letépi a fejemet, de nem...Helyette megfordult és elment. Nem értettem mi volt ez.
Elindultam a buszmegállóba, ahol csak egy lány volt, valószínűleg ugyanazt a buszt várjuk. Leültem mellé a padra. Még mindig az imént történteken járt a fejem.
-Nem tűnsz valami boldognak.- mondta a lány
-Csak hosszú volt a nap.- motyogtam
-Amúgy Katharie, de szólíts csak Cat-nak.- mosolygott
-Ariana- nyújtottam a kezem kézfogáshoz
Nagyon vidám és aranyos lánynak tűnik. De miért ezzel a busszal megy?Ez csak az intézeti buszmegállóig megy.
-És...hová mész?- kérdeztem
-Haza... vagyis egy helyre ami mostantól az otthonom.- hajtotta le a fejét.
-Akkor egy helyre megyünk.-mosolyogtam
-Mi?Te is...?
-Igen...-sóhajtottam
Összemosolyogtunk, majd megláttuk, hogy jön a busz. Felszálltunk és 25 perc buszozás után oda is értünk. Este már semmi fontos nem történt. Ez a nap.... érdekes volt...