2014. október 10., péntek

14. rész.- Mad World

Sziasztok:) 
Nagyon nagyon szeretlek titeket:) Köszönöm, hogy még most is velem vagytok:3



Katharine a mellettem lévő szobát kapta meg, ezért majdnem egész éjjel vele beszélgettem. Kiderül, hogy van egy bátyja aki nyelvtantanár és itt tanít ebben a gimiben. A gimivel kapcsolatban... Mivel tegnap leléptünk az első óra után, ma biztos balhé lesz. Nem érdekelt... Már nem.

Nem volt unalmas reggelem, mert Cat velem jött suliba és mindent én mutattam neki. A sulihoz érve bemutattam őt, a barátaimnak, akik eléggé kedvesen viselkedtek vele. Ott álltunk nyolcan a bejárat előtt és mindannyiunknak megvolt az oka, hogy miért nem akartunk bemenni. Leléphettünk volna, de nem tettük, mert tudtuk, hogy szembe kell néznünk a sorssal. Beléptünk. A többiek kiabálásától és rohangálásuktól, szinte semmit nem láttunk, hallottunk. Felsiettünk a teremhez és csendben szinte észrevétlenül elfoglaltunk a helyünket. Az osztályfőnök dühösen viharzott a terembe és látszott rajta, hogy megtudta a tegnap történteket.
- Ezt nem hiszem el! Ma reggel nagyon sok dolgot tudtam, meg, hogy mik történtek tegnap. Először is... Első órán miért nem szólt senki a tanárnak? Egyáltalán, hogy fordul meg a fejetekben, hogy egész órán senki sem megy le, szólni a tanárnőnek?Aztán... Ariana és Cortez!Hol voltatok első óra után? Ezzel csak az osztályt minősítitek... Hogy jutottatok ki a portán? Tudjátok, ez mit von maga után? Azonnal adjátok ide az ellenőrzőtöket!- kiabált
Elindultam és odaadtam neki... Láttam rajta, hogy még mindig nem végzett és van még mondandója.Ijesztő volt!
-Hallottam, hogy kémia órán, eltüntettetek egy kémcsövet. Haffy tanárnő nagyon mérges volt rátok. Cigizésen kaptak három diákot a foci pályánál, a lelátón. Remélem semmi közötök ehhez, mert nem szeretnék, még ezért is felelősséget vállalni. Továbbá, nyakunkon van már a félév és még most is sokan bukásra álltok matematikából, kémiából, valamint fizikából. Ideje lenne, összeszedni magatokat, mert nem lesz jó vége!- úgy láttam befejezte, de akkor Valentin odaszólt valamit.
-Osztálykirándulás?- bökte oda flegmán
-Még mit nem! Én egy ilyen osztállyal még az utcára sem megyek ki!- ordibált
-De mi szeretjük magát!- vágott cuki fejet
-Én is szeretnélek, ha kicsit fegyelmezettebbek lennétek! Változzatok, könyörgöm... 17 évesen én nem cigizni jártam, hanem tanultam vagy játszottam és nem a közösségi oldalakon járkáltam...
Megint volt egy osztályfőnöki óránk, ahol csak mi kaptunk leszidást, de semmit nem beszéltünk meg. Végül is.... nagyobb balhéra számítottam. Megint jött a hegyi beszéd, amiből már a felét elfelejtettem, hogy mi is volt. Óra után elvettem az ellenőrzőmet Cortezzel együtt és megnéztem mit írt bele.
Annyi volt, hogy beleírta a tegnapi lógást...osztályfőnöki.
Mivel kettő osztályfőnöki óránk volt, nem kellett szünetre mennünk. Bent a terembe tanár nélkül, megint elszabadult a pokol, de szerencsére Cat és Jade odajöttek mellém. Ez a szünet csak tíz perces ezért nem sokat, de tudtunk beszélgetni. Mark betoppant a terembe és elindult a mögöttem lévő padhoz. A lányok utána fordultak, hiszen mondhatni, egész helyes... Megállt Katharine mellett és kicsit rá borított a ruhájára a dobozos energiaitalából. Felsikított...
*Katharine szemszöge*
Vajon észrevett? Elvarázsolt az édes mosolyával és egy kicsit bunkó. Megállt a pad mellett. Talán tőlem akar kérdezni valamit?Vagy csak köszönni akar? Szívem hevesen hevert és nem jutottam szóhoz. Göndör fürtjei egy picit a gyönyörű zöld szemeibe hullottak, de nem igazán zavarta. Már azt hittem, hogy megszólít, de akkor abban a pillanatba, leborította a fehér fölsőmet sárga itallal.Felsikítottam, mert megijedtem.
-Mit művelsz?- hajtottam le a fejem
-Bocs!- röhögött
Próbáltam letörölni egy zsepivel, de nem igazán sikerült. Látom, ő nem az a jófiú típus, sőt annak a szöges ellentéte. Ránéztem és elmosolyodott... annyira édes még most is, hogy az leírhatatlan.
*Ariana szemszöge*
A második osztályfőnöki órán beszélgettünk, a magatartásunkról és a helyes viselkedésről. Mivel kettő új diák is jött az osztályba, ezért ők bemutatkoztak. Sarah, egy aranyos francia cserediák, aki nagyon jól tud a mi nyelvünkön beszélni, de azért az akcentus megvan. Tehetségesen táncol és modellkedik. A másik lány pedig, Cat. Én nagyon szeretem ezt a lányt, annyira vidám és cuki. Jól kijövök vele, talán ő lesz az egyik legjobb barátom. Szünetre most kimentünk, hiszen ma ismét feladat volt a színpadnál. Ma kivételesen lányok pörgethették a kereket és Saidey ki is használta a lehetőséget, felment a színpadra és megpörgette. Jó hosszú ideig pörgött. 
*Csók fal*
Ez annyit takar, hogy van egy lány és egy fiú, akik között egy fal van üvegből és be kell rúzsozni a lánynak a száját amíg a fiú, hozzátapasztja a száját az üveghez. A lánynak le van takarva a szeme és öt csókból el kell találnia a fiú száját. Nem igazán akadt jelentkező, de Cat feltette a kezét.
-Nem tudod, mire vállalkozol!- nevettem
Felsétált a színpadra és akkor hirtelen Mark is felszaladt. Valamit belesúgott a fülébe és Cat elmosolyodott. Még gyorsan összeszedtek kép párost és már indulhatott is a játék. Első helyen 11.-esek voltak, de viszont Mark és Cat másodikok lettek. Vigyorogva lejöttek a színpadról, de Mark nem jött oda hozzánk, inkább csak úgy eltűnt. A barátnőm eléggé el volt pirulva inkább, most nem igazán beszéltünk vele, mert úgy sem figyelt.
Volt még pár óránk, ami annyiból állt, hogy dolgozatokat írtunk és hülyéskedtünk. A tanárok természetesen már megőrültek és inkább azt kívánták, bár ne lenne ma iskola. Mikor végre vége lett a töri órának is elmentünk a 2. kerületbe, ahol a fél osztály ott volt. Megpillantottam Cortezt és odasétáltam hozzá. Mosolya lágy volt, de még is egy kicsit szilárd.
-Baj van?- kérdeztem
-Csak hosszú volt a nap...- mondta és megcsókolt
-Nincs kedvem maradni. Lelépünk?- mosolyogtam rá
Nem válaszolt, csak gyengéden megfogta a karom és vezetett a kocsi felé. Ez még mindig beválik neki, hogy elvarázsoljon. Bepattantunk és gyorsan elillantunk onnan. A park melletti parkolóban megálltunk én pedig csodálkozva néztem, hogy mit keresünk itt. Kiszálltunk és elindultunk, a sötétségtől szinte semmit nem láttam. A patak mellett megálltunk és leültünk. Rágyújtott egy cigire én pedig követtem. A csillagokat nézve, a holdfénnyel megvilágított patak mellett, nagyon romantikusnak tűnt. 
-Őrült világ...- hajtotta le a fejét
-Az.- fűztem hozzá
Szorosan átöleltem és hátra dőltünk. Lágyan megcsókolt ismét. Olyan jó volt ott feküdni vele a földön, semmibe nézve a világot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése